Filozofálgatós péntek

2011.12.16. 18:43

 Egyre érdekesebbé válik az alvási szokásom. Kezd már kicsit engem is aggasztani. Tegnap 13kor keltem, aztán lefeküdtem 21-23ig aludni, aztán fenn voltam nagyjából reggel 7-ig, majd 15kor felkeltem. Valamit mostmár tényleg kéne kezdeni ezzel. Lehet, hogy az lenne a megoldás, hogyha két napig ébren tudnék maradni és aztán normális, emberi időpontban elaludni. Vettem végre karácsonyi ajándékokat is. Ki is nyomtattam egy tanulnivalót. Ezzel csitítva a lelkiismeret furdalásom, hogy még nem álltam neki igazán aktívan tanulni.

Az egyik kedves ismerősömnek elmondtam, hogy colitises vagyok, aztán azt válaszolta rá, hogy kezdjek el magamba kutatni mélyen, mert valószínűleg van olyan személy, akit még nem tudtam elengedni. Vagy olyan dolog, amit még nem tudtam feldolgozni. 

Na, akkor most adva a feladat. Nem is tudom, hogy hogyan fogjak hozzá hirtelen. Kár, hogy nincsen ehhez semmiféle súgógép, vagy egyéb eszköz. Most akkor le kell ülni magammal beszélgetni? Lehet, hogy egyszerűbben tudnék szót érteni és megérteni egy idegent, mint saját magamat.

 

Biztos nem véletlenül lesz beteg egyik ember sem. Valamit meg kell tanulnunk. Én abban hiszek, hogy minden egyes akadály, ami elénk gördül, azért van, hogy a személyiségünk fejlődjön. Nem hiszek a véletlenekben. Emberek sem véletlenül toppannak be az életünkbe, hiszen tőlük is valamit meg kell tanulnunk, vagy valamit át kell adnunk. Ezek persze nem biztos, hogy így vannak, de nem is az igazság a fontos, hanem az, hogy higgyünk valamiben... hogy melyik az a vallás, az teljesen mindegy. Mindenki olyat válasszon magának, ami a leginkább átsegíti a bajban. 

Lehet, hogy Isten, vagy istenek nem léteznek, lehet, hogy nincsen karma, vagy nem létezett Buddha, Krisna, vagy kitaláció a Tao... és ők nem segítenek. De Hit! Az már igen! 

 mai idézet: "várj, míg felkel majd a nap" (Demjén Ferenc)

mai tanulság: Ne hagyd az utolsó hétre az ajándékok vásárlását!

mai zene: LB27 - Color Dem - Judah riddim

A bejegyzés trackback címe:

https://colitisulcerosa.blog.hu/api/trackback/id/tr373469201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása